Igaz mese Európáról

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Európában egy Nagy Király, - de lehet, hogy több is volt - aki nagyon gazdag volt, megvolt mindene, amit csak kívánt. Voltak szép nagy zöld mezői, 

sűrű sötét erdői, széles kék folyói, bőven kövér nyájai, aranya garmadával, tele sok láda, 

körülötte gazdag népes házatája, fényes udvartartása.

Boldogan élt, éldegélt békében a Nagy Király évszázadokon át, nagy meg-elégedettségben. Csend és rend uralkodott körülötte a birodalom minden sarkában. Törvénykezett és igazságokat osztott, biztosan mindenki kedvére, mert ki tudja ma már, hogy miért, miért nem, de soha-soha nem volt egyetlen ellenvetés sem, vagy talán az igazságtalanságot sem érezték már ott.

Történt aztán egyszer, a Nagy Király rászánta magát, hogy körülnéz gazdag, széles birodalmában. Kisérték is ide, kisérték is oda serénykedve vagy százan, fogadták is itt is, fogadták is ott is vagy ezren nagy hajlongással, nagy fejbókolással, amerre csak vonult nagy empériumában. Hogyan, hogyan nem, de a Nagy Király nagy meglepetésre mindennel meg volt indennel isérték odaoikor  mindent tökéletesnek talált, rt, miért nem elégedve, hiszen előtte még ő maga sem tudta, hogy a birodalom határai ilyen messzire nyúlnak, soha nem látta birodalmát így egészben, amely oly szép, kerek kövér jószág volt körülötte, aminek nem volt párja egész Európában.

…. de nagy szerencsétlenségre eljutott a birodalom szélére, ahol megakadt a

szeme a szomszéd mezőkön, amelyeket zöldebbnek, a folyókon, amelyeket kékebbnek, az erdőkön, amelyeket sűrűbbnek, a nyájakon, amelyeket kövérebbnek, a kincseken, amelyeket csillogóbbnak talált, mint otthon a sajátja.

Ez aztán évszázadokra nyúló nagy baj forrása lett.

Ez a látvány féktelen étvágyat ébresztett benne a megpillantott jószág megszerzésére.   

El is határozta abban a szent pillanatban, hogy azt megszerzi akár szép szerivel, akár erővel,

de mindenáron magáévá teszi az egész házanépét is. Kérték, kérlelték többen is, hogy 

mondjon le ezen mohó szándékáról, de mindhiába volt. A Nagy Király úgy gondolta, hogy 

kérheti, elveheti, magáévá tehet bárkit, bármit erőnek erejével is, hiszen joga van hozzá, 

mert hatalma van hozzá. 

 Latinul in vino veritas! –  a nagykirály nyelven a veritas így hangzik: 
 erőben az igazság!      -  évszázadok óta, ma is igaz ez az igazság.

 Az igazság meg természetesen az ő oldalára állt át, olyan nagy erővel, amekkora a 

Nagy Király hatalma.

Volt is nagy dinom-dánom,… gyengének menekülés, nem menekülőnek megfeszülés, … a hódítónak igazsága , bevonulása jogossága igazolva, kerítések lebontva, házanépe kifosztva, kincsekhez való jog bizonyítva. Új történelem vette kezdetét, új nyelven újraírták a törvényeket és újra osztották az igazságot.

Útjára indult a nagy szekér, azóta is nyikorognak a kerekek a sárban, pedig már
 sokszázév a távlat.

Egyszer aztán a Nagy Király már Nap Királynak tiszteltette magát. Az erőszakkal szerzett erdők, mezők, folyók, nyájak  évszázadok multán, napjainkban már alig megkülönböztethetőek, a megszerzett kincsek a nagy kincses ládában levő kincsek közé keveredtek, hogy azokat ott soha senki meg ne találja, onnan azokat soha senki vissza ne várja.  

Az idő múlásával kezdett halványodni a Nap Király aranyos koronája.

Miért, miért nem, de az történt, hogy  új hangok hallatszottak a Nap Király házatájáról, egyre hangosabban,  egyre bátrabban, egyre haragosabban. Felelősségre vonták a Nap Királyt, kétségbe vonták igazságát …majdan úgy levágták a felséges fejét, hogy vele együtt elrepült ékes, véres koronája, meg sem állt a birodalom határáig,  persze többen kaptak utána, volt akinek ettől véres lett a keze, hullott is utána a feje, fejébe került ezen mohó kapzsisága. 
Volt akinek nem, volt akinek sikerült a hatalom megkaparintása.

Ezek az új hatalmasságok jönnek – mennek, újra és újra új törvényt alkotnak,

új igazságokat osztogatnak, de az elűzött, rossz Nap Király által erővel elvett vagyont,

a mezőket, a folyókat, az erdőket, a nyájat és az összerabolt kincset ők is boldogan megtartották maguknak. Ők úgy gondolják, hogy az erőszak és az erőszakkal elvett vagyon öröklődik, hogy ez így mehet tovább örökké.

Kiművelt, szofisztikus elméleteket agyalnak ki arra, hogy jogosultságukat igazolják az idegen vagyonra, ma is folyton folyvást magyarázzák, örökségüket jogosnak találják.

… de nem fog sikerülni, mert a múlt kísért, a vagyon visszavágyik igaz örököseihez, a kezek kinyúlnak, utána nyúlnak - nincs felejtés! – csak az évszázadok múlnak….

A örökösök vissza fogják szerezni jogos örökségüket és akkor a mezők újra 
zöldebben, a folyók kékebben, az erdők dúsan-sűrűbben, a kincsek gazdagabban, 
fényesebben tündökölnek, a nyájak újra vidáman legelésznek a réten, 
úgy mint valaha régen.

 

Ha ez megtörténik végre, akkor lesz mesémnek vége,

Csak akkor lesz Európa végre a béke, a friss levegő vidéke.

VÉGE